2021. november 02. 06:52 - Mr. Jakab János

Csapadék hiány sújtja tavainkat, horgászvizeinket.

Több nagy tavunk mellett más tavakat is sújt a kevés csapadék  (Ölbői-tó....) .

 

Az idei kevés esőzés hatására nem csak a Velencei-tó vízszintje apadt, hanem más tavak és horgász vizek szintje is jelentősen kisebb mint korábban.

Általános.

„A hosszan tartó hőség miatt jelentős a párolgási veszteség, hiszen egy meleg nyári napon akár 2-3 centimétert is csökkenhet a tavak vízszintje. A dunántúli halastavak többsége kisebb patakok völgyzárógáttal történő felduzzasztásával készült egykor, ezek a patakok táplálják a tógazdaságokat, ha van bennük víz…” – szemben az Alföldre jellemző körtöltéses tavakkal, amelyeknél a közeli csatornákból egész évben pótolható a víz.” (forrás: Hvg.hu)

A szárazsággal járó alacsony vízszint miatt a dunántúli haltermelők már július végén megkongatták a vészharangot. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet sajtóközleménye szerint hiába voltak kisebb-nagyobb esőzések júliusban, a tógazdaságok továbbra is vízhiánnyal küzdenek, mivel a lezúduló csapadék legtöbbször nem került bele a halastavakba, annak köszönhetően, hogy a (szintén aszály sújtotta) vegetáció felszívta azt.

Ölbői-tó.

A teljesség igénye nélkül a hozzám közelebb eső horgász vízről tennék említést, ami nem más mint az Ölbői-tó. A horgásztó Bábolna várost déli irányban elhagyva 7,1 km-re fekszik. Egy csodálatosan szép környéket ismerhetünk meg. Környezete nyugodt rendezett, látszik hogy szépen karban van tartva. Hal állomány ponty, amur, kárász, csuka, süllő, keszegfélék, busa, harcsa. A horgásztóban törpeharcsa nincs!

Az idei csapadék hiány miatt a tó vízszintje a nyár óta drasztikusan csökkent, ha ez tovább folytatódik akár ki is száradhat, a csökkenés mértéke 1,5 m körül mérhető. Táplálása a Bakonyból egy vékony éren és a szomszédos horgászvizekből történik.

Előtte.

img_20200530_100820_copy.jpg img_20200530_094742_copy.jpg img_20200530_100813_copy.jpg

Jelenben.

olboi_to_vizszint_img_20211019_105454_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_105500_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_105508_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_110938_copy.jpg
olboi_to_vizszint_img_20211019_111057_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_111107_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_111735_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_111740_copy.jpg
olboi_to_vizszint_img_20211019_111826_copy.jpg olboi_to_vizszint_img_20211019_111831_copy.jpg

A helyi horgászegyesület próbál megoldást keresni a problémára. Fúrathatnának kutat, de valahogy a vízügy még nem partner ebben, gondolom nekik is ügyelni kell a vízháztartásra.

Másik vízpótlási megoldás  a két szomszédos horgászvizekből lehetne, ha magasabb lenne a vízszintjük. Sajnos ők is vízhiánnyal küzdenek és vigyáznak a meglévő vízszintre. Ez érthető is hisz ha minden tó szintje kritikusan csökken, akkor mindegyik veszélybe kerül és megmentésük sokkal nagyobb erőforrásokat igényel, mintha csak egy tavat kellene megmenteni.

" A Cuhai-Bakonyérbe torkolló Ölbő-Bársonyosi-csatorna mellékágain 3 halastó vízigénye biztosítandó (Kerékteleki tavak, Ölbői-tó), melynek mértéke összesen max. 450 em3/év. A vízfolyáson közvetlenül 2 halastórendszer mellett két halastó vízigénye is biztosítandó. A kisvízfolyások vízjárása szélsőséges, jellemző a nyári nagy csapadékokból kialakuló árhullám, mely  főként dombvidéki (hegyvidéki) jellegből adódik, melyet a vízgyűjtőn létesült tározók kismértékben mérsékelnek. Száraz időszakban az érkező vizeket ugyanezen tározók párolgási veszteségének biztosítására használják fel."

Jó pár alakommal horgásztam ezen a vízen és sikeres halfogás nélkül nem tértem haza.

img_20200530_094823_copy.jpg img_20200530_103956_copy.jpg img_20200530_100813_copy.jpg
olbo_ponty_copy.jpg halfogas_olbo_copy.jpg olbo_ponty_2_copy.jpg

Mellette a csodás környezetben a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok angol telivér lovai is helyet kaptak

pacik_6_copy.jpg pacik_5_copy.jpg pacik_4_copy.jpg

Bízom benne, hogy sikerül megoldást találni, partner lesz ebben a vízügy és mindenki aki tenni tud ennek érdekében. Bízhatjuk a jó anyatermészetre is, Ő mindig megtalálta a megoldást. lásd: Balaton 2002 és 2012 .....
Jó lenne, ha nem mindig a sanyargatott bolygó erejét hívnánk segítségül! Egyszer Ő is kimerül, azután már nem lesz visszaút!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horgaszkalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr1916737888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása