2021. április 26. 16:54 - Mr. Jakab János

Horgász élmény spiccbottal.

A képeken, egy rövid ideig tartó spiccbotos horgászat gyümölcsei látszanak, a teljesség igénye nélkül. Dömsödön a Ráckevei (Soroksári)-Duna ágon fogtam ezeket a gyönyörű példányokat a teljesség igénye nélkül.

 

Terepszemle és előkészület

Az időpont délután öt óra környékére esett. A Duna partján sétálva, kétszemélyes kis családommal a tájban gyönyörködve, felsejlett bennem egy kis pecázás ötlete. Egy röpke átbeszélést követően, úgy véltük remek kikapcsolódás lesz. Vágjunk bele! Rövid terepszemle után rátaláltunk egy számunkra, számomra megfelelő helyre, a helyi sajátosságokat, és tulajdon-viszonyokat szem előtt tartva.steg_copy.jpg

A helyszín

Az előkészítés nem vett sok időt igénybe, mivel egy hatméteres  spiccbot, merítőháló, csali, etetőanyag, keverőedény volt a felszerelés. Természetesen, készültem az esetleges horgászat lehetőségére, de azért nem estem túlzásokba, hisz a fő szempont a kikapcsolódás volt. Ezért ez a szerény felszerelés került bepakolásra, a csalogató anyaggal együtt.

Szerelék

A szerelékről szólnék pár szót. Nem tudtam előre milyen lesz a meghorgászandó víz, ezért a főzsinórnak 0,18-as, az előkének 0,16-os fluorocarbon zsinórt választottam. Az úszó ennek szellemében kicsit súlyosabb 3 g-os, hosszú szárú és antennájú. Az úszó test csepp alakú, gondolván arra, hogy nem lesz sima vízfelület, esetleges szeles időre is készülve. A horog, az eddig jól bevált 10-es Gamakatsu LS-2260B.

A spiccbot és a szerelék összeállítását követően, az ereszték beállítása, mélységméréssel egybekötve következett. Az előke hossza 20 cm, és a mederfenékre fektettem. Majd az etetőanyag bekeverése, mivel ezen a szakaszon lassan áramló víz volt, nehezítő anyagot nem alkalmaztam. Etetőanyagnak egy 3 kg-os ponty-kárász keveréket választottam. Igyekeztem nem túl keményre gyúrni, azt szerettem volna, ha gyorsan bomlik le a meder fenékre érve.

Etetés és horgászat

A hat-nyolc nagyobb gombócos beetetés után, rövid idő múlva jelentkeztek ez első jelek arról, hogy a halak érdeklődnek a felkínált etetőanyag és csali iránt, az utóbbi ebben az esetben frissen vásárolt földi giliszta volt. A csontkukacot azért nem választottam, mert hamar bebábozódott volna a nagy melegben, illetve nem volt tárolásukra alkalmas hűvös hely sem. Ahogy számítottam a kisebb keszeg példányok kezdték meg a táplálkozást és ezzel felkeltve a nagyobbak érdeklődését, hogy terülj-terülj, asztalka van a meder fenéken. Pár kisebb egyed fogása utána a méret egyre növekedett, egészen a képen láthatóig. Természetesen rövid fotó után visszakerültek élőhelyükre, amit vígan fickándozva foglaltak el újra. Ez így ment kisebb szünetekkel, egészen nyolc óráig. Amikor is, hatalmas nyugalom lett úrrá a vízen, se egy mozdítás, se egy fodrozódás. A ráetetést nem hagytam abba, mert még szerettem volna újabb izgalmas perceket átélni. Ennek ellenére felmerült bennem, véget ért az élménydús horgászat! Viszont a tapasztalom azt súgta, most jön még csak a java. Ugyanis a keszegek után többnyire az óvatosabb pontyok is benéznek az etettet helyre, hogy finomsággal tömjék meg magukat. És ekkor jövök én…

Várakozás

Közel negyven perc nyugalom következett. Csalizás, csalifrissítés, újradobás, de semmi, még egy mozdítás se. Várakoztam. Lám a türelem és kitartás meghozta gyümölcsét, az úszó lassan elindult balra és lefelé. Vártam még, hogy az úszóantenna lebukjon a vízfelszín alá, ekkor megemeltem a spiccbotot, ezzel megakasztva  a halat. A bevágást követően éreztem, ez bizony nem keszeg lesz. Érezvén a horgot a szájában, fel is ébredt benne az életösztön. Heves kirohanásokkal próbált megszabadulni a horogtól. Rövid fárasztást követően már nyugodtan hagyta, hogy a merítőbe vezessem, ereje teljesen elhagyta a szép pontyot. Ismét gyors fotó és visszanyerte szabadságát. Határtalan örömömben újra bevetettem a felszerelést. Jól is tettem, mert a ponty testvérek a környéken maradtak. Szerencsére az előző hal a fárasztás során, nem zavarta fel nagyon a medret és környékét. Ahogy a szerelék feneket ért, pár perc után megismétlődött az előbbi jelenetsor. Annyi különbséggel, hogy a megfogott példány kisebb volt az előzőnél. Követte testvére példáját, újra szabadon úszkálhatott.

Tovább próbálkoztam még, de bele kellett nyugodnom lassan rám sötétedik. Mivel nem készültem hosszabb ideig maradni, éjszakai horgászat sem volt betervezve, így a rövid, élménydús horgászat, és a kikapcsolódás élményével gazdagodva tértünk családommal vissza a szálláshelyünkre.

dever_copy.jpg ponty_copy_1.jpg

Ez tökéletes zárása volt egy élményekben gazdag szép napnak. Éjszaka álmomban gyönyörűséges aranypontyokat fárasztottam. Csodás volt!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horgaszkalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr7916463876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása