Hogy pecáztak régen? Egy kis frissítő a régi idők pecájáról.

Gondolom sokan nem emlékeznek (tudják), hogy is kezdtek horgászni a gyerekek, akikből aztán felnőtt horgász és akár verseny horgász is lett. Akkor még gyerekeknek a  horgászat egy nagy élménynek számított.

A felszerelés nagyon egyszerű volt. Mogyoró vessző, kőris fa ág a bot test. A végére horganyzott vagy vörösréz drótból spicc gyűrű hajtva, dróttal szigetelő szalaggal rögzítve. Esetleg a közepére is készült gyűrű. Zsinórozás: két kis szeg beleütve a bot nyél felőli részénél, erre tekertük  a zsinórt, ami   kb. 5-6 méter volt. Úszónak parafa dugó karika, ebbe beletettük középre a gyufaszálat, (lásd alul a fotón) vagy lúdtoll amit szelepgumival szoktam  rögzíteni (sajnos ezt nem tudom fotóval illusztrálni) ólmozás pár szem sörét ólom (mai szakszóval BB-től a N°9-ig).

Végszerelék

A zsinór végére, ha más nem volt, gombostű meghajlítva és szakszerűen megkötve. Már akkor sejteni lehetett minden újmódi huncutság nélkül ez a végszerelék bizony a majdani szakáll nélküli horgok birodalmába vezet. Ellenben ha édesapánk horgászott, akkor segített, hogy "igazi horgász felszerelésünk" legyen, ami állt kis méretű horogból, és megmaradt zsinórból. Akkortájt nem nagyon volt jellemző, hogy mindenütt nagy horgász boltokba botlottunk. A célhalak nem a kapitális méretűek, hanem a vörös szárnyú keszegek, compók, snecik voltak. Maga a halfogás élménye, öröme és a tanulni vágyás, ami motiváló volt.
Persze nem mondom később, amikor felszerelésünk "nívósabb" lett (bambuszbot tároló orsóval, üveg bot REX orsóval szerelve, pontyozó úszó), jöhettek a pár kilogrammos pontyok is.

Szerelék

Csalinak a hírhedt paprikás liszt vagy kenyér nedvesen összegyúrva, sima  kenyér gyurma, vagy  rózsa formára alakítva voltak a kedvencek. Erre volt étvágyuk a halaknak, és most is sikeres ez a kenyér csali a  pontyoknál, amuroknál, paducoknál. Plusznak a kertből, udvarból  túrt földigiliszta.

Kenyér gyurma

Kenyér gyurma rózsa

Az volt a legjobb, hogy suli és tanulás után leugrottam a közelbe lévő patakra, víztározóra egy rövid szórakoztató horgászatra, kikapcsolódásra. Ezek a helyek nem voltak bejegyzett bértavak vagy bármi egyéb, mondhatjuk a "senki földje volt". Azért mert pár gyerkőc  itt ütötte el az időt boldogan, tanulta a horgászat alapjait, és halállományban sem okozott kárt, ez nem okozott gondot senkinek.

Horgászat

Gyors csalizás, konkrét mélység mérés nem igazán volt, inkább csakúgy találomra. Amelyik mélységben kapás volt, és volt  halfogás azt horgásztam hosszabb ideig. Bedobás után feszült figyelem és izgatottság lett úrrá, mikor tűnik el, vagy éppen mikor indul el az úszó. Ha elmerült izgatottan vágtam be és "fárasztottam a halat". A sikeres tevékenységet követően, máris a pici markomban fickándozott kis keszeg vagy compó. Voltak nagyobbacskák és kicsik is köztük, de az öröm ami átjárt, hogy halat fogtam az mindennél többet ért. Igaz volt olyan is, hogy elveszítettem a halat, ilyenkor bosszankodás és szerelék átvizsgálása történt. Vajon mi okozhatta ezt a "tragédiát"!? Legtöbbnyire a meghajtott gombostű volt a rossz akadás oka.

Pár órai horgászat után örömmel mentem haza és újságoltam a hatalmas fogásokat, esetleg befőttes üvegben szállítottam haza a szebb példányokat, és egy vízzel töltött fahordóban elhelyezve gyönyörködtem még bennük. Később a barátaimnak dicsekedtem, mutattam meg a hatalmas fogásaim.

Ez volt a régi idők boldog pecája, amiből aztán felfejlődött a vérbeli horgász.