Bocska-tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben. Újra tesztelhettem a CZ Négy évszakos method folyékony aromát.
Egy novemberi horgászatot gondoltam ki, tavi viszonylat. Még nem jártam a Bocska-tavon, ezért most ezt vettem célba. Komárom mellett található ez a barátságos horgászhely, ahol több tóból is választhat az ember – az egyikben pedig igazán termetes halak is élnek.
Most nem kerestem a nagyobb halak társasságát, inkább egy élmény pecát szerettem volna, ebben a hűvös időben.
Érkezés és helyválasztás:
A nyolcórai nyitás után röviddel érkeztem, tömeg nem volt. Két másik horgász éppen akkor kezdett kipakolni az autójából, így láttam, hogy nem lesz nagy tömeg – helyhiánytól nem kellett tartani.
Napijegy váltás után felpakolva elindultam, egy kis fahídon keresztül jutottam el a horgász helyek felé. A túlparton találtam egy nyugodt részt, onnan körbenézve döntöttem: az étterem mögötti kisebb tavat választottam.
A terv.
Kezdésnek egy bottal indítottam, hogy felmérjem az aktivitást. Ha nem mutatkozott volna élet a vízen, később előkerült volna a második bot is, amit a part közelébe terveztem bedobni.
![]() |
![]() |
![]() |
| Horgász rész | Távolról | Jobb oldala |
Etetőanyag és csali:
- Etetőanyag: Mézes MMX – mostanában nagyon fogós.
- Alternatíva: AQUA Garant Classic Pellet 4 mm, beáztatva Carp Zoom Négy évszakos Method hal-gyümölcs aromába.
- Csali: Dovit Joker 8 mm krill–fokhagyma wafter.
- Plusz: egy kis földigiliszta, hogy legyen élő csali is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Mézes | Aqua 4 mm + All Seasons | Földigiliszta | CZ All Seasons |
Felszerelés.
Ahogy említettem elsőre egy botos horgászattal indítottam. Újra előtérbe került a Korum Big Water botom. Használjam már, ha megvettem ne csak porosodjon.
- Bot: Korum Big Water 390 cm 75 lb
- Főzsinór: Tubertini Gorilla 0,30
- Előke: 12 cm Kamasaki Super Braid 0,16
- Horog: HIRISI 10-es csalitüskével
- Kosár: Method feeder 60 gr
Előkészületek és az első dobások.
Ahogy mindig, most is a pellet bekeverésével kezdtem, hiszen annak kell egy kis idő, míg felpuhul. Utána jöhet a szárazanyag összeállítása.
Addig a helyet is előkészítettem, majd minden a helyére került – jöhetett az első dobás.
Kezdetnek mézes anyaggal tankoltam fel duplán, 8 mm-es csalival és így dobtam be a szembeni parttól kicsit visszább.
Szerencsém volt, pár perc múlva látszott a spiccen, hogy a halak csipegetik a kosár tartalmát. Ez nem rossz jel a lehűlő vizet tekintve, és első dobásra.
Valószínű, hogy nem kell tovább keresgélni a tó lakókat. Még vártam egy kicsit hátha felszippantja egy ős lakos a csalit, nem történt semmi.
Az első hal:
Újra töltöttem duplán mézes anyaggal a kosarat és uzsgyi vissza, úgy láttam most kedvelik a darabos etetőanyagot. Rajtam ne múljon, hogy téli zsírkészletüket ne töltsék fel.
A kapásra most tovább kellett várni, ami ősszel nem meglepő. Kilenc óra után szép ívesen hajlott meg a spicc, laza bevágás után máris érezhettem a halat szerelék végén.
Rövid ám de heves küzdelem kezdődött, meglepően erős volt a hal, ebben a hideg vízben akár csak nyáron. A bot rugalmassága hamar megtörte az ellenállását. Végül a türelmem és a jó felszerelés meghozta gyümölcsét, megszákolhattam a halat.
![]() |
| Első ponty |
Nem rossz kezdés! Újratöltöttem a kosarat, most már dupla adaggal, hátha van még jelentkező.
![]() |
| Dupla |
Kapások sorozatban:
Ismét hosszú várakozás, közben azért 10 percenként juttattam be etetőanyagot. Második jelentkező 10 után jelezte, hogy megtalálta a csalit, hevesen megrántotta zsinórt és vitte is. Nem volt választásom le kellett reagálni egy bot emeléssel.
Virgoncan cikázott le fel a vízben, mintha nem is érdekelte volna, hogy horogra akadt. Rövid, de élvezetes fárasztás után megint a bölcsőben landolt a hal.
![]() |
| Második |
Ezután felgyorsultak az események rövidesen újabb kapás és merítés következett.
![]() |
![]() |
![]() |
| Harmadik | Negyedik | Egy kis fertőtlenítés |
Majd kisebb szünet, közben arra gondoltam meg kellene próbálni a pelletet is, hátha jobban ízlik nekik. Pluszban a csali legyen giliszta.
A váltás rövid idő alatt eredményt hozott vad kapással megint sikerült beszákolni egy pontyot.
Folytattam is ezt kombinációt, de az eredmény hosszabb időre elmaradt.
Később annyit változtattam, hogy újra wafters került a csalitüskére. Apró maszatolások látszottak, de érdemi kapás nem történt.
Egy kis pihenő:
Ahogy a délelőtt haladt, a kapások ritkultak. Gondoltam, tartok egy kis szünetet, és benéztem az étterembe.
A választásom a harcsakolbászra esett – nagyon ízletes volt, és nem is drága.
Délutáni folytatás:
Visszatérve a horgász helyre folytattam tovább a halfogást, míg távol voltam a halak is kicsit odébb húzódtak látván nincs kaja. Sebaj barátaim kaptok tőlem még bőven.
Szorgosan juttattam be az etetőanyagot, sikeresen, mert bő félóra múlva újabb spicc hajlítással néztem szembe. Szokásos bevágást szákolás követte.
![]() |
| Az utolsó ponty |
Visszatértek a halak, ám korai volt az öröm. Hiába követte egyik dobása másikat, semmi reakció nem volt. A szél is megerősödött, a nap felhők mögé rejtette az arcát. Egy szóval kissé kellemetlen lett az idő.
Két óra magasságában úgy gondoltam, befejezem a horgászatot. Készülni kezdtem hazafelé.
Zárszó és eredmény.
Úgy gondolom ez a nap eredményes volt halfogás szempontjából. Igaz nem tonnaszám fogtam, de a lehűlővízben azért nem volt rossz, még ha kisebb példányok is voltak. A szomszéd horgászoknál kevesebb kapás volt, így az eredményemmel elégedett vagyok.
Az etetőanyagok és csalik hozták a megszokott formájukat, a felszerelés hibátlanul működött.
Egy nyugodt, élménydús nap volt a Bocska-tavon – biztos, hogy visszatérek még ide, akár télen is.
Gyakori kérdés:
K: Érdemes-e etetőanyagot váltogatni a horgászat során?
V: Igen! Bátran próbálkozzunk eltérő anyagokkal vagy aromákkal, főleg, ha a halak passzívabbak – sokszor ez hozza meg a várt kapást.













